2017. december 26., kedd

My indigo 2.

Sziasztok! És íme, a karácsonyi ajándékom második része :) A napokban egy kicsit elfoglalt leszek, ezért a folytatást a hétvége folyamán tudom hozni, de cserébe megint kaptok egy elég hosszú részt. Epekedve várom a kommenteket, véleményeket. :)

2. Unclear what we are, but what we know

Késő délután volt, amikor Tom testet öltött egy nagy bérház második emeleti lakásában. Nem bánta, hogy a testvére nem volt otthon, így legalább akadt némi ideje, hogy körbenézzen. Régen, amikor Bill száműzetésre ítélte saját magát, hetente meglátogatta, de most hogy belegondolt, rá kellett jönnie, hogy már több, mint hét hónap eltelt, mióta utoljára járt nála. Tulajdonképpen arról sem volt elképzelése, hogy a másik fiú mit csinálhat éppen. Ha tippelnie kellett volna, azt mondja, biztosan dolgozik. Tomtól távol álltak ezek az emberi dolgok, de az egyértelmű volt, hogy Billnek valamiből fizetnie kellett ezt a lakást. A gondolataiba mélyedve lépett be a hálószobába, és amikor meglátta a bevetetlen ágyat, megtorpant egy pillanatra. Van joga hozzá, hogy kémkedjen a testvére után?

2017. december 24., vasárnap

My indigo 1.

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden olvasómnak! Én ezzel a pár részes történettel készültem nektek, remélem, annyira szeretitek majd, mint én írni :) Twincest, fantasy, és természetesen 18+. Kérlek, írjátok le a gondolataitokat, mert nagyon izgulok :) A folytatás 26-án este érkezik.

A történethez készült videó ITT tekinthető meg.

1. I call what we have indigo

A márványból kifaragott asztal körül kilencen foglaltak helyet. Mindannyian némán meredtek az asztalfőn ülő férfira, aki a mellette álló fiatal lánnyal beszélgetett halkan. Amikor Amanda továbbindult, kezében a boroskancsóval, Tom úgy döntött, szüksége lesz arra az italra. A csodára hiába vár, az úgy sem fog megtörténni, amíg ő nem teszi meg az első lépést. Amikor Amanda kérdőn nézett rá, ő csak bólintott, odanyújtotta a kristálypoharát, és halkan megköszönte. Túl ideges volt ahhoz, hogy magára erőltessen legalább egy apró mosolyt. Nem sokkal később a fiatal lány elhagyta a hatalmas helyiséget, és újra teljes némaság ölelte körbe a társaságot, mielőtt Thomas felállt, hogy köszöntse őket.

2017. december 18., hétfő

The unforgiving - 12. Nem akarok erről beszélni

Sziasztok! Meghoztam nektek a The unforgiving soron következő részét. Vajon Louis lesz Harry angyala? Vagy máris az? :) 

Angels - Angyalok
Látom az angyalokat,
az ajtódhoz vezetem majd őket.
Nincs kiút,
Nincs semmiféle kegyelem.
A bűntudat is elhalványult, 
mert még mindig emlékszem
A mosolyodra, amikor széttéptél.

H.

– Harry, beszélnünk kell! – mondta apám, miközben lehajtott fejjel állt fel az asztaltól, és imbolyogva sétált oda hozzám. Ritkán fordult elő, hogy annyit ivott, hogy részeg legyen. Ha anya észreveszi, egész este veszekedni fognak.
– Valami baj van? – kérdeztem tőle félősen. Az iskolatáskám még mindig a hátamon, és a cipőimet sem vettem le, hiszen fél perce léptem be a bejárati ajtón.
Apám felnézett rám, és én láttam, hogy a szemei be vannak dagadva a sírástól. Vagy csak az alkohol miatt ilyen furcsa a tekintete?
– Anyád ma délelőtt meghalt – jelentette ki kertelés nélkül. – Légy jófiú, és vigasztald meg a nővéred – mondta lassan. – Fent van a szobájában, és nem szeretném, ha egész éjjel a szipogását kéne hallgatnom.

2017. december 14., csütörtök

Escort - 27. fejezet

Sziasztok! Tudooom, egy kicsit elkésve, de meghoztam nektek az Escort következő fejezetét, és hétvégén érkezik a TU folytatása is. Azért van mentségem, ugyanis már ezerrel készülünk néhány meglepivel nektek az ünnepekre :) Írok egy 2-3 részes novellát, és Sam-mel is dolgozunk egy közös történeten. Ha szeretnétek naprakészek lenni, sok szeretettel várlak titeket a facebook csoportomban, amit IDE kattintva érhettek el. És kérlek, most se feledkezzetek el a kommentekről, én is igyekszem válaszolni az előzőekre :)


Bill beleszívott a cigijébe, aztán a hamut a hamutartóba pöccintette, miközben már legalább huszadszor hagyta a telefonját üzenetrögzítőre kapcsolni. Aznap reggel rettenetesen másnaposan ébredt, aztán Tomhoz bújt és ki sem mászott az ágyból, amíg meg nem kellett látogatnia a mellékhelyiséget. Akkor muszáj volt kényszeríteni magát, hogy lemásszon a lépcsőn, és felkeresse a férfi mosdót. Az alatt az idő alatt Tom készített neki egy nagy adag kávét, és néhány muffint. Billnek be kellett vallania, hogy a módszer tényleg sokat segített. Amikor a fiú már képes volt egyszerre mindkét szemét nyitva tartani, megölelte Tomot, és egy kedves búcsú után megígérte, hogy később találkoznak. Amikor kiért a klubból, fogott egy taxit, és az ügynökség irodájához vitette magát.
Nagyon büszke volt magára, hogy sikerült visszafognia magát, és nem kezdett el kiabálni az alkalmazottal, holott legszívesebben ordított volna a szituáció miatt, amibe keveredett. Egyértelműen megkérte őket, hogy ne engedjék Richardot újra foglalni, még akkor sem, ha valami más vezetéknévvel kér időpontot. A beszélgetés rövid és velős volt, majd azzal végződött, hogy a fiú aláírt néhány új függeléket a szerződésében. Már úton volt hazafelé egy taxival, amikor a telefonja csörögni kezdett, és akkor sejtette, hogy Kat mindent elmondott Angelának.

2017. december 3., vasárnap

The unforgiving - 11. Mit csinálhat egymással két pasi?

Sziasztok! Meghoztam a TU következő részét. Végre :) Egy kicsit besűrűsödtek karácsony előtt a teendők, de igyekszem a folytatással, ahogy csak tudok. Ehhez pedig nagyon jó olvasást kívánok!

Are You The One - Te vagy az?

Te vagy az?
Az időutazó, aki megérkezett
Hogy begyógyítsa a sebeimet és kivezessen a napfényre
Aki az idők végezetéig velem járja az utat
Te vagy az?
Aki úgy csillog a sötétségben, mint a szentjánosbogarak
Az éjszaka örökkévalóságáig
Hogy aztán reggel a szemeimbe nézzen.

L.

Amikor álmosan próbáltam kinyitni a szemem, először nem érettem, miért van melegem. Az elmúlt hetekben minden egyes reggel fagyos lábujjakkal és jégcsap orral ébredtem. Ahhoz képest most szívesen lerúgtam volna a takarót, de ahogy oldalra fordultam, teljesen ledermedtem. Nem voltam egyedül az ágyban, és egy pillanatra megrémültem a felfedezés miatt. Aztán megláttam az arcát, ahogy az ajkait féloldalas mosolyra húzta, és már mindent értettem. Például azt is, hogy miért tűnik kényelmesebbnek a matrac, mint az elmúlt napokban.

2017. november 21., kedd

Escort - 26. fejezet

Sziasztok! Ahogy ígértem, meg is hoztam a folytatást, és igyekszem válaszolni az előző kommentekre. Elég hosszú rész, némi izgalommal fűszerezve ;) Számítottatok arra, hogy így fognak alakulni a dolgok? Írjátok meg hozzászólásban :)


Bill halkan dúdolgatott magában, miközben elkészítette a sminkjét. Egy kicsit még sötétített a szeme körül, mielőtt továbbhaladt volna. Jó kedve volt, hisz a délutánt Tommal töltötte, és az egész még annál is kellemesebben telt, mint ahogy azt elképzelte. Hiába nem akarta otthagyni a fiút azért, hogy dolgozni menjen, és Tom hiába nem akarta őt elengedni, annak kifejezetten örült, hogy ez alkalommal nem valami ismeretlen üzletember akarja gerincre vágni, mintha valami szabad akarat nélküli szexjáték lenne. Helyette egy kalandvágyó fiatal nővel fogja tölteni az estét – legalábbis az előzetesen kitöltött kérdőívből ez derült ki.

2017. november 19., vasárnap

Escort - 25. fejezet

Sziasztok! Egy rövid, de nagyon fontos rész :) Kedden érkezik is a folytatása ;) 


Bill a térdein támaszkodva lassan megemelkedett Tom felett, miközben minden mozdulatot igyekezett kiélvezni. A keze a fiú hasán nyugodott, ahogy újra lenyomta magát. Lágyan ringatta a csípőjét, és egy hosszú, megelégedett sóhaj szökött ki az ajkai közül. Már több hét is eltelt azóta, hogy utoljára ebben a formában tudta élvezni Tomot. Valamilyen okból – amit még Bill sem értett – az ünnepek közeledtével drasztikusan megnőtt a vendégei száma. Valami az ajándékozás szellemében arra sarkallta őket, hogy kevesebb időt töltsenek a családdal, és helyette inkább fizessenek egy hivatásosnak. Amikor pedig akadt némi szabadnapja, annyira fáradt volt és sajgott mindene, hogy a megerőltetőbb dolgok helyett csak ölelkeztek Tommal, hiába szeretett volna többet. Pedig, istenem, mennyire szeretett volna többet! Ezt akarta. A fiú teste fölött akart mozogni órákig, napokig, hetekig, hónapokig, vég nélkül. Le akart nézni Tom gyönyörű, a kéjtől kipirult arcára – ahogy az ajkai elnyíltak, a szempillái pedig árnyékot vetettek az orcájára – a nap minden percében, ameddig csak lehetséges.

2017. november 17., péntek

The unforgiving - 10. Nyisd ki a szemed!

Sziasztok! Remélem, már vártátok a folytatást, mert most itt van :) A kommentekről kérlek most se feledkezzetek el, mindig nagyon sok erőt merítek belőletek. 1-2 nap és hozom az Escortot is. :)


A Dangerous Mind - Egy veszélyes elme

Válaszok után kutatok,
mert tudom, valami nincs rendben.
Követem a jeleket,
közel kerülök a tűzhöz.
Attól félek, hamarosan felfeded
A veszélyes elmédet
A szemed visszatükrözi azt, ami az elmédben lakozik.
Félek a mosolyodtól és a benne rejtőző ígérettől.
A szemed visszatükrözi azt, ami az elmédben lakozik.
Rettegek a közelségedtől, megfagyok belül.

H.

Egy sötét szobában ültem. Rázott a hideg, az idegeim kötélen táncoltak, és az járt a fejemben, hogy legszívesebben kiabálnék. Az egyetlen, ami visszatartott tőle, az volt, hogy a kiáltás szánalmas nyöszörgésbe fulladt volna. Nem voltam teljesen önmagam, és ilyenkor úgy éreztem, a félős, gyermekkori énem veszi át az uralmat a tudatom felett. Bár még az orrom hegyét sem láttam, mégis becsuktam a szemem.

2017. november 6., hétfő

The unforgiving - 9. Elmondod, mi történt?

Sziasztok! Meghoztam a TU folytatását. Ne felejtsétek el megírni, mit gondoltok, mert könnyen lehet, hogy megint szidni fogtok. Jó olvasást! :)

All I need - Minden, amire szükségem van
Alig várom, hogy levegőhöz jussak
Ó, miért nem tanulom meg soha?
Minden bizalmam elvesztettem,
bár majd megpróbálom visszaszerezni
Még mindig a szívem mélyére látsz?
Az összes fájdalmam eltűnik,
amikor a karjaidban tartasz
Ne rombolj le, ez az, amire szükségem van
Tedd a szívem egy jobb hellyé
Adj valamit, amiben hihetek
Ne rombolj le
Kinyitottál egy ajtót, ne hagyd becsukódni.
Annyiszor próbáltam már, de sosem volt valóságos
Tüntesd el, ne rombolj le
Hinni akarok abban, hogy ez valóságos
Ments meg a félelmeimtől!

L.

Valami visszahúzott. Mintha a lábaimon mázsás súlyok lettek volna, ahogy a folyosón próbáltam tartani az iramot az egyik őrrel. Még egyszer hátrafordultam a zuhanyzó bejárata felé, miközben igyekeztem megnyugtatni magam. Túlreagáltam. Harryvel nem lesz semmi gond. De vajon miért vágott annyira rémült képet, amikor az őr a nevén szólította?

2017. november 4., szombat

Escort - 24. fejezet

Sziasztok! Escort, immár a 24. rész :) Már nincs sok rész hátra, de akad majd fordulat még a következő részekben ;) 


– Ó, te voltál a ducibb baba – csiripelte Bill.
– Hm? – kérdezte Tom fogkrémmel teli szájjal, ahogy kidugta a fejét a fürdőből. A szemei elkerekedtek, amikor rájött, mit nézett a fiú. – Bill!
– Mi van? Szem előtt volt – válaszolta Bill, és lapozott egyet a fotóalbumban.
– Persze, ha a „szem előtt” alatt azt érted, hogy egy dobozban, ami az ágy alá volt csúsztatva – vágott vissza Tom. Néhány másodpercet rászánt, hogy kiöblítse a száját, mielőtt bement a szobába, hogy megmentse saját magát a gyermekkori képek megaláztatásától. Megpróbálta az albumot kikapni Bill kezéből, de a fiú távolabb húzódott tőle. – Bill, gyerünk már!

2017. október 29., vasárnap

Ne harcolj velem! (fordítás)

Sziasztok! Meghoztam a beígért twincest fordítást :) Pár hete eldöntöttem, hogy ha találok olyan novellát a THF oldalon, ami valamiért megtetszik, akkor elhozom nektek. És valahogy így történt ezzel a történettel is. Elgondolkoztatott, és én imádom az olyan sztorikat, amik valamiért nyomot hagynak bennem. :)  A történet ismét 18+, TWC, ésss nagyon kíváncsian várom a véleményeteket. Szeretnétek még ilyeneket? :)
Eredeti történet: cynical_terror


Veszekedtek, mert szerették ezt csinálni. Minden csípős megjegyzés egy „Gyerünk már!” volt, és minden önelégült mosoly egy csókot előzött meg. Az egész elcseszett volt, legalább annyira, mint ők ketten.
Tom ezt gondolta. Arról, hogy Bill mit gondolt, fogalma sem volt.

2017. október 28., szombat

The unforgiving - 8. Csak… ne gyere közelebb!

Sziasztok! És végre itt a folytatás... :) A héten hazajöttem, ezért eléggé sűrűek voltak a napjaim, bocsánat a késésért. Holnap hozok nektek egy twincest novella fordítást, és hamarosan jelentkezem az Escort új részével is :) Szép hétvégét!
Zene (saját videó és fordítás): Within Temptation - In the middle of the night

In the middle of the night - Az éjszaka közepén
Sétáltam a vágy útján
Vért akartam látni a falon
Nem érdekel, ha a tűzzel játszom
Belül úgyis fagyott vagyok
Ezt mindvégig tudtam
Annyi minden történik itt, nem tagadom
De tudom, nem vagyok egyedül
Az elmémmel játszom a vágyaimon keresztül,
Érzed, hogy üldözzük az igazat
Nem tudom, miért, nem tudok várni
Mindig elvesztem az irányítást.

H.

El sem tudtam hinni. A kezeim remegtek, az arcom égett, de szépen sorjában mindent elmeséltem Louis-nak. A melankólia, a gyötrődés, a bűntudat és a szégyen egymást váltották, miközben felidéztem a múltat. Szükségem volt rá. Te jó ég, csak most jöttem rá, mennyire el kellett már mondanom valakinek mindezt! A lelkem megkönnyebbült. Tudtam, hogy másnap még lesznek olyan pillanataim, amikor ránézek, és eszembe jut: a francba, este bevallottam neki, hogy teljesen tapasztalatlan vagyok szexuális téren. Valamiért szégyelltem ezt, sokkal jobb volt elhitetni vele, hogy tudom, milyen érzés valakit a legintimebb módokon megérinteni. De eljött az igazság pillanata, és én nem akartam hazudni. Amúgy sem érdekelt, mit gondol rólam. Legalábbis ezt próbáltam bebeszélni magamnak.

2017. október 19., csütörtök

Escort - 23. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a soron következő Escort részt, és hétvégén talán még egy jön belőle, meglátjuk :) Az viszont tuti, hogy pár napon belül érkezik a TU 8. része.


– Máris menned kell? – kérdezte Tom, miközben átölelte Bill derekát és az arcát a fiú vállának döntötte. – Egy kicsit maradhatnál még.
Bill halkan sóhajtott és nekidőlt a párjának.
– Szeretnék, de mennem kell. Le kell zuhanyoznom, el kell készülnöm meg minden…
– Itt is megtehetnéd.
– Az összes ruhám a lakásomban van – felelte Bill. – Nem lenne értelme, hogy itt elkészüljek, aztán keresztül rohanjak a városon, hogy át tudjak öltözni. Utána újra meg kéne csinálnom a sminkem és a hajam, végül pedig elkésnék. Azt pedig nem tehetem meg.

2017. október 15., vasárnap

The unforgiving - 7. Louis, te meleg vagy?

Szép estét mindenkinek! Egy kis megfázást követően végre meghoztam a TU új részét. Remélem, szeretni fogjátok. Rohanok, és máris válaszolok a kommentekre, amikkel elmaradtam. :)

Most egy saját videót linkelek, a fordítás is az enyém a dal alatt:


Lost - Eltévedt
A reményeim elégnek,
az álmaim eladóak.
Egy dróton táncolok,
de nem akarom cserbenhagyni őt.
Megyek az árral szemben, 
Harcolok azért, amiben hiszek...
...Még mindig mellette vagyok
Kiáltom a nevét...
...Próbálom elérni őt
Érzem, hogy sóvárog

L. 

– Szóval, tényleg annyira rossz, mint mondják? – kérdezte Derek, miközben egy nagy adag tésztát pakolt a szájába.
– Alig több, mint két hete vagyok itt, úgyhogy erről inkább nem nyilatkozom. A lényeg, hogy kerüld a feltűnést, és talán nem kötnek beléd – feleltem vállat vonva, és úgy döntöttem, hogy nem mesélem el neki a második napon kapott forrózuhanyt. Ha szerencséje van, megússza. Ha nincs, akkor pedig…

2017. október 10., kedd

Escort - 22. fejezet

Sziasztok! Még egy Escort tőlem, nektek, sok szeretettel :) Most néhány nap szünet, de hétvégén érkezem a folytatásokkal.
Rövid rész, de annál édesebb... Jó olvasást kívánok! 


– Ó, istenem, el tudnék éldegélni ebben a fürdőben – mondta Bill, ahogy letette a törölközőkkel teli dobozt, hogy felmérhesse a helyiséget. Az ujjait végigfuttatta a pult felszínén, aztán megállt a tükör előtt és elkezdett játszani a fények állítgatásával a kapcsolón. A „lágy” fényerőt átállította „napfelszíni ragyogásra”, majd megfordult, hogy a kádat is jobban szemügyre vehesse, ami már magában annyira megtetszett neki, hogy szívesen otthagyta volna a lakását, hogy beköltözzön ebbe a fürdőbe. A kád akkora volt, hogy még ő is teljesen kényelmesen el tudott volna benne nyújtózni anélkül, hogy a lábujjai hozzáértek volna a végéhez, vagy össze kellett volna szorítani a térdét. Nem volt kétséges, hogy legalább egy órába telik megtölteni vízzel, és akkor talán elérné a mellkasát.

2017. október 9., hétfő

The unforgiving - 6. Ne félj!

Sziasztok! És itt is a TU soron következő része :) Szerettem írni, remélem, nektek is tetszeni fog. És mindenképpen meg szeretném köszönni Carmennek, hogy tüzetesen átnézte a részt annak ellenére, hogy kb egy órája küldtem el neki. :) Ez már nem az első ilyen alkalom, és nagyon hálás vagyok.
Nektek hogy tetszik a rész? :)

See who I am - Lásd, hogy ki vagyok
Igaz, amit mondanak?
Túl vakok vagyunk, hogy megtaláljuk az utat?
Az ismeretlentől való félelem elrettenti a szívünket.
Jöjj az én világomba,
láss a szemeimen keresztül
Próbáld megérteni,
nem akard eltékozolni, amink van
Már megálmodtuk,
de ki tagadhatja?
A legjobb módja a létezésnek
a valóság és hazugság között van.
Nézd, ki vagyok
Törj át a felszínen
Nyújtsd a kezed
Mutassuk meg nekik, mire vagyunk képesek,
Szabadítsuk fel az elménket és találjuk meg az utat.

H.

Szerettem a csöndes estéket a börtönben, amikor egyik rab sem kattant be, és kezdett el kiabálni, mintha a haját tépnék. Az elalvás előtti órában jól esett az elmúlt napon gondolkodnom, miközben a kísértő múltamat mélyen elzártam magamban. Most csak a jelenen és Louis-n járt az eszem.

2017. október 8., vasárnap

Escort - 21. fejezet

Sziasztok! Hoztam mára egy Escortot, holnap jön egy TU, kedden pedig még egy Escort. Hétvégére terveztem ezeket, egy kicsit csúszok vele, de remélem, nem haragszotok :)
A fejezetről... hát igen, elég mozgalmas, izgi rész lesz, én nagyon szeretem :) Ti mit gondoltok?


– Elég kimerültnek tűntök – jegyezte meg Angela együttérzően, miközben megölelte mindkét fiút. – Hosszú volt az éjszaka?
Bill lehajtotta a fejét, és próbálta elrejteni a mosolyát, míg Tom mellé lépett és zavartan vakargatta a nyakát.
– Hát… azt hiszem…
– Ó, miért is kérdezek ilyen hülyeséget?! Hát persze, hogy fáradtak vagytok! Péntek este volt. Egy klubban dolgozni, főleg hétvégén, és közben elviselni azt a sok fura fazont, elég megerőltető lehet – mondta Angela fejcsóválva, és visszaült Jarret mellé, míg a fiúk velük szemben foglaltak helyet. – Egyedül takarítani borzasztó. Emlékszem, hogy egyszer kiöntöttem az italomat a földre egy szórakozóhelyen, és az éjszaka végére nagy, ragacsos paca lett belőle.

2017. október 1., vasárnap

Játsszuk el, hogy tetszel! - Epilógus

Sziasztok! Remélem, jól telt a hétvégétek :) A blogom pontosan ma két éves, és elmondani nem tudom, mennyire örülök neki, hogy akkor vettem a bátorságot és létrehoztam. Sok barátot, ismerőst, és szeretetet kaptam általa, és bízom benne, hogy nektek is okozott néhány vidám, érzelmes, elgondolkoztató, forró, élményekben gazdag percet. :)
Ma egy igazi meglepetést hoztam, tudom, hogy már többen vártátok a JEHT epilógusát, és úgy döntöttem, az ünnepi hét utolsó estéjén megleplek titeket vele :) Kicsit nehezen szakadtam el tőle, de itt van, és bízom benne, hogy úgy érzitek majd, megfelelő befejezést kapott a történet. Köszönöm a kommenteket, amiket a hét folyamán kaptam (kicsit tartottam tőle, hogy ha minden nap lesz egy bejegyzés, a hozzászólások ritkulni fognak, de szerencsére ilyen nem történt, amiért nagyon hálás vagyok nektek :)) Pár nap múlva ismét jelentkezem valamivel, addig is jó olvasást kívánok, és legyen szép hetetek :) 
************************************************************

5 évvel később

Honey fáradtan nyújtózkodott a konyhaasztal mellett, mielőtt újra visszahajolt a füzete felé. Csupán egy hónap volt a nyári szünetig, de ő máris szeretett volna kint lenni az udvaron, találkozni a barátaival és elmenni velük biciklizni. Utálta a bezártságot, és hogy nem csinálhatta azt, amire a legjobban vágyott: egész nap a szabadban lenni.

2017. szeptember 30., szombat

Crescendo (fordítás)

Sziasztok! Először is, kellemes hétvégét mindenkinek! :) Másodszor... hoztam egy fordítást, aminek az a különlegessége, hogy az első valódi twincest a blogon, azaz Bill és Tom testvérek, ennek ellenére (vagy pont emiatt?) romantikus érzelmeket táplálnak egymás iránt. Mivel a történet 18+, ezért kérlek, ha a téma már alapból taszít, el se kezdd! Akik ennek ellenére még itt vannak, jó olvasást kívánok, és kíváncsian várom a visszajelzéseket, mert nagyon érdekel, hogy mennyire érzitek ezt befogadhatónak. :) 

Crescendo: Zenei kifejezés (olasz, ejtsd: kresendo). A dal egyre növekvő hangerővel, fokozatosan erősödő dinamikával történő előadásmódja.

Az időzítés nagyon jónak tűnt, Bill mégis már egy hete remegett a szorongással vegyes várakozás miatt. Tommal megtervezték az egészet. Egyetértettek, hogy a környezet, az idő és a helyzet is tökéletes lesz. Az első éjszakán kell megtörténnie, amit a Maldív-szigeteken töltenek.

2017. szeptember 29., péntek

The unforgiving - 5. Mit keresel te itt?

Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy a hétvégét indítsuk a The unforgiving soron következő részével. Mit szóltok? :) 

Blue Eyes – Kék szemek
„A kék szempár csak mosolyog a világra,
Teli álmokkal és elragadtatással.
Túl hamar látta, hogy a kezeit leláncolták,
És kirángatták, megfosztva a szabadságtól.
Ez feléget belülről,
Elvesztettem a könnyeimet, már nem tudok sírni,
Nincsenek okok, semmi értelem,
Csupán a gyűlölet.”

L. 

A napom amúgy is szarul indult. Amikor reggel felébredtem, egy ideig még forgolódtam a kényelmetlen matracon, ami alatt tökéletesen éreztem az ágy kemény keretét. Aztán felültem, és a fejem is hasogatni kezdett, felváltva a derekammal. Morgolódva indultam reggelizni, de az egészre rátett még egy lapáttal, hogy Johny újra a közelemben került a haverjaival karöltve.

2017. szeptember 28., csütörtök

Escort - 20. fejezet

Sziasztok! Ééés meghoztam a hét utolsó Escort fejezetét ;) A rész elég hosszú (imádom!), nem volt könnyű fordítani, de bízom benne, hogy kapok cserébe néhány kommentet. Holnapra estére valami mással készülök, szóval nemsoká újra találkozunk :) 


Bill megkerülte az ágyat, és kihúzta a legalsó fiókot. A tartalmát kiborította az ágyra, és megfordult, hogy Tomra nézhessen.
– Szóval – kezdte, majd óvatosan lenyomta a fiút a matracra, és elhelyezkedett az ölében. – Melyik a kedvenced?
– Csak ennyi? – kérdezte Tom, miközben Bill egy határozott mozdulattal lehúzta a cipzárját. – Nem fogsz tenni valamit, hogy még inkább elcsábuljak?

2017. szeptember 27., szerda

Escort - 19. fejezet

Sziasztok! Itt is a következő Escort rész :) Imádom ezt a két fiút... Sokszor megnevettettek ebben a fejezetben is :D Jó olvasást, és mindenképpen írjátok meg a gondolataitokat. Holnap pedig...folyt.köv. ;)


– Nem tudom elhinni, hogy rávettél arra, hogy segítsek összepakolni – mondta Bill, miközben kinyitotta a szekrényt, és az ujjaival végigsimította Tom felakasztott ingeit.
– Hé, te ajánlottad fel. Ráadásul úgy tűnik, hogy sokkal több időt töltesz azzal, hogy végigtapogasd a cuccaimat ahelyett, hogy összepakolnád őket. Beraktál már valamit a dobozba? – kérdezte Tom Billre pillantva miközben az ajtó mellé húzott egy nagyot.

2017. szeptember 26., kedd

Escort - 18. fejezet

Sziasztok! Ma egy Escortot hozok nektek. Arra gondoltam, ne aprózzuk el, ezért holnap és holnap után is hozok a fordításból egy-egy részt ;) Imádom ezeket a fejezeteket... remélem, nektek is tetszeni fog :)


– Azt hiszem, csak fel akarsz vágni velem a barátaid előtt – mondta Bill, miközben a fekete festéket a szemhéjára simította, és a tükörben Tomra mosolygott. – Mindenkit féltékennyé akarsz tenni.
Tom a fürdőszoba ajtajának támaszkodott, és a kijelentésre ő is elmosolyodott. 
– Talán egy kicsit – vallotta be, és Bill mögé lépett. A karjait a fiú dereka köré fonta, és az állát a vállára támasztotta. – De leginkább csak annyit akarok, hogy ott legyél. Egy születésnapom van évente, és azt szeretném veled tölteni. A „nem is annyira meglepetés” meglepetés partim valójában a terveim útjában áll.

2017. szeptember 25., hétfő

The unforgiving - 4. Miért, te még szűz vagy?

Sziasztok! Mivel is kezdenénk az ünnepi hetet, ha nem a The unforgiving új részével? ;) A héten még hat másik bejegyzést fogok közzétenni, és csak annyit kérek cserébe, hogy ne felejtsetek el kommentelni. Holnap este is várlak benneteket... valamivel ;) Jó olvasást!

I don't wanna – Nem akarok…
„Az összetört álmok útját járom
És tudnom kell, miért
Az igazság keresése a hazugságokon át 
lesz a vezérem
Nem tudom elhinni, ami történik
Nem tudom, mit mondjak
És mit meg nem adnék azért,
hogy megváltoztathassam a sorsunkat
Nem akarok így élni,
ez kísérti az elmémet.”

H.

Sokszor akkor fogod fel, hogy mit történt veled, amikor az élet úgy igazán, kegyetlenül megleckéztet. Mindig imádtam a csokis pudingot. Gyerekkoromban az sem számított, ha a forró massza leégette a nyelvem, mert ahogy elkészült, már lapátoltam is befelé.

2017. szeptember 22., péntek

The unforgiving - 3. Nem miattad tettem

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon vártátok ezt a részt, úgyhogy itt is van :) És amit már előre megígérhetek: jövőhéten két rész is lesz belőle ;) Október elsején lesz két éves a blogom, és úgy döntöttem, hogy tartunk egy "ünnepi hetet", ami abból áll, hogy minden nap hozok majd egy-egy bejegyzést :) Lesz fordítás is (nem is egy), meglepi, stb. Ezzel szeretném meghálálni a rendíthetetlen támogatásotokat, és csupán annyit kérek, hogy tegyetek boldoggá akár egy kis, rövid hozzászólással. 
És akkor a mai rész... nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre :) 
Zene: Within Temptation - Where is the edge (akusztikus verzió, mert úgyis az eredeti szám van a trailer videó alatt ;))



Where is the edge? - Hol a határ?
„Hol a határa
A legsötétebb érzelmeidnek?
Miért maradnak meg?
Hol a fénye
A legmélyebb odaadásodnak?
Imádkozom, hogy még mindig létezzen.
Annyi minden van, amiért küzdened kell
De ez nem változtat azon, aki vagy
Nincs olyan félelem, aminek megadnád magad,
Érinthetetlen vagy.”

L.

Tyler volt az én bűnöm. Egy magas, gesztenyebarna szemű fiú, aki azt mondta, hogy az én jakuzzim a legkirályabb a városban.

2017. szeptember 20., szerda

Escort - 17. fejezet

Sziasztok! Ááá, én szeretem ezt a részt, már akkor is sokat nevettem rajta, mikor először olvastam :D Jó olvasást kívánok nektek, és sok szeretettel várom a hozzászólásokat :) (Pénteken The unforgiving!)


Bill megállás nélkül a párnába nyöszörgött, ahogy az ujjak belemélyedtek a derekába, erősen tartva, hogy minden lökésnél visszahúzzák a helyére. Tudta, hogy a bőrén félkör alakú bemélyedések fognak maradni, de nem érdekelte. A homlokán a verejték apró cseppekbe gyűlt össze a forróság miatt, lefolyt az arcán, és fekete foltokat hagyott a fehér párnahuzaton, amikor újra és újra beletemette az arcát. Sejtette, hogy mostanra úgy nézhet ki a szétfolyt sminkjével, mint egy mosómedve, de nem volt ideje a züllött kinézetével foglalkozni. Az élvezet túlságosan lefoglalta minden gondolatát és érzékszervét.

2017. szeptember 15., péntek

The unforgiving - 2. Régóta vagy itt?

Sziasztok! Meghoztam nektek a The unforgiving következő részét, remélem, ezt is szeretni fogjátok. Köszönöm az elsőhöz érkezett kommenteket, nagyon örültem neki :) Kérlek, most se hagyjatok cserben, és áruljátok el, mit gondoltok. Kellemes hétvégét!
A részhez tartozó zene: Within Temptation - Tell me why


Tell me why – Mondd, miért?
„Dühömben elveszítem önmagam, 
Összetörtem a harag által, 
Semmi nem terelheti el a figyelmem arról,
Hogyan álljak bosszút.
Megöltem magam a semmiért,
És a fájdalom nem fog elmúlni,
Elvesztem magam az őrületben,
És a játék véget ért.
Ha visszaforgathatnám az időt,
Megtenném
De most itt vagyok.”

H.

Nem jött álom a szememre. Hiába próbálkoztam mindenféle trükkel, már órák óta forgolódtam az ágyon. Talán az új cellatársam szeméből is kivertem az álmot, de most ez érdekelt a legkevésbé. Idegesített, hogy megint kaptam valakit, akivel egy ideig egy levegőt kell szívnom, de abban bíztam, hogy nem marad sokáig. Elég volt csak ránézni, és máris megállapítottam, hogy nem követhetett el nagy bűnt. Igazából még egy légynek sem tudna ártani. Ártatlanság ide vagy oda, azért hamar megtalálta a módját, hogy felhúzzon, és a Johnys ügy is arra utalt, hogy tök szerencsétlen.

2017. szeptember 13., szerda

Escort - 16. fejezet

Sziasztok! Egy kicsit késve, de meghoztam az Escort új fejezetét :) Szeretem ezeket a Bill/Tom beszélgetéseket :D Nektek hogy tetszik? Ne felejtsetek el kommentelni (beállítottam, hogy végre mindenkinek egyenként tudjak válaszolni :))


– Összezavarodtam – mondta Bill határozottan, amikor Tom kinyitotta az ajtót. Egy papírzacskót nyomott a fiú kezébe, amiben még gőzölögtek a sütemények. – És vettem muffinokat.
– Ú, király – lelkendezett Tom, de miután beengedte, és bezárta mögötte az ajtót még mindig csodálkozva nézett Billre. – Miért jöttél?
– Éppen azt próbálom elmondani – válaszolta a fiú és leült Tom kanapéjának karfájára. A hosszú lábait kinyújtóztatta, és keresztezte őket a bokájánál. – Az este felhívott az egyik barátom, és elmondta, hogy milyen egyességet kötöttél Jarettel a házzal kapcsolatban – folytatta, és összekulcsolta a kezeit az ölében, Tom pedig lehajtotta a fejét. – És én – szerintem érthető okokból – csalódott voltam, amiért az egyik legjobb barátomat rávetted, hogy kerítőt játsszon. Eléggé szemét dolog, mindent figyelembe véve. Arra gondoltam, hogy ha tényleg ennyire velem akartál lenni, akkor oké. Eljövök hozzád, megadom neked azt, amiért fizettél, aztán elfelejtjük egymást.

2017. szeptember 10., vasárnap

The unforgiving - 1. Akkor segítesz?

Sziasztok! Mindig nagyon izgalmas belekezdeni egy új történetbe... :) És most itt vagyunk, a The unforgiving első részénél. A jobb oldalon már megtalálhatjátok a történet borítóját, illetve fülszövegét, de mivel sokan mobilról olvastok, inkább beteszem ide is :)

„Az álarcoknak céljuk van: nem engedik, hogy az ember sebezhető és kiszolgáltatott legyen - ez jól jön, ha valaki nem biztos magában és abban, mit szabad éreznie. Ennek a színlelésnek azonban ára van: ha bujkálunk, mert senkinek nem akarjuk felfedni a valós önmagunkat, rettentő magányosak leszünk.
Steve Biddulph

Louis élete teljesen felfordul, amikor kiderül arról, hogy akiben a legjobban megbízott, már az elejétől kezdve átverte. Börtönbe kerül, ahol a legfontosabb feladata az, hogy eltitkolja, meleg. A cellatársától első pillanattól kezdve retteg, de hamar rájön, hogy érdekbarátságokat kell kötnie annak érdekében, hogy könnyebben átvészelje a bent töltött napokat. Úgy tűnik, Harry is álarcot visel, és ha leveszik őket, talán nem is különböznek annyira.

A történethez készült videót (trailert) IDE KATTINTVA tekinthetitek meg!

Minden részhez tartozni fog egy dal (a fejezetek elején abból lesz mindig az a kis rövid idézet) a kedvenc zenekaromtól, amit be fogok linkelni, és ha van kedvetek, meg tudjátok hallgatni. Ezek nagyban tükrözni fogják az adott rész hangulatát, történéseit, ezeket hallgattam, miközben írtam a sztorit :) Itt is van tehát az első:
Within Temptation - Empty Eyes
Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat, és jó olvasást kívánok :) Hálásan köszönöm az eddigi támogatásotokat! Most gyorsan válaszolok a legutóbbi Escorthoz érkezett kommentekre, és talán holnap hozok abból is egy új részt.

2017. szeptember 9., szombat

Escort - 15. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az Escort következő részét :) Holnap is jelentkezem valamivel, de még én sem tudom, mivel :D Elképzelhető, hogy a legújabb Larrys történetem első részét hozom nektek ;) Addig is... jó olvasást kívánok! :) 


Bill nehezen vette rá magát, hogy újra lezuhanyozzon, mikor hazaért. Tudta, hogy kénytelen lesz, mert miután kijöttek a fürdőből, több időt töltött el azzal, hogy Tomot simogassa, mint azzal, hogy kezdjen valamit a félig megszáradt hajával. Pedig tetőtől talpig magán hordozta a fiú illatát, és szerette volna, ha egy darabig nem kell megválnia tőle. Végül mégis a fürdés győzött. Kelletlenül lemosta magáról Tom emlékét, az utolsó nyomot is, amit rajta hagyott. Mire végzett, a bőre sima és tiszta volt, az illata pedig semmi izgalmas, csak a sajátja.

2017. szeptember 1., péntek

Dream On

Sziasztok! Ma van a Kaulitz ikrek szülinapja, és én három nappal ezelőtt a fejembe vettem, hogy összehozok egy oneshotot mára. Nem lett rövid, de én imádtam írni :D Remélem, nektek is tetszik majd ez a kis meglepi :)


1. A múlt
Alexander gyorsan, és megállás nélkül gépelt a billentyűzeten. Már a sokadik e-mailt írta, de úgy volt vele, hogy ha elkopnak az ujjai, akkor sem adja fel. Szüksége volt egy telefonszámra… te jó ég, de még mennyire! Már csak ennyi hiányzott a sikerhez, és hiába szorított az idő, tudta, hogy képes rá. Amikor a német hatóságok keresztbe akartak tenni neki, elég volt, ha a felejthetetlen, sötét szempár tulajdonosára gondolt, akiért a csillagokat is lehozta volna az égről, és máris úgy érezte, hogy képes szembeszállni a világgal. Elővette a telefonját, a kopottas német nyelvtudását, és két perc alatt kiosztotta a szerencsétlen nyomozót, aki akadékoskodott. Alexander vezető beosztása a los angeles-i nyomozóirodánál nem jelentette automatikusan azt, hogy maradéktalanul követte a törvényt. Igaz, hogy mindig figyelt arra, hogy az agya vezesse a szíve helyett. Ez volt az ő szabálya, ami minden törvényt felülírt, és eddig csak egyszer szegte meg: amikor beleszeretett az egyik tanítványába az egyetemen.

2017. augusztus 27., vasárnap

Escort - 14. fejezet

Sziasztok! Elérkeztünk az Escort mini maraton végéhez, de ne aggódjatok. Jövőhéten fogom hozni a következő részt, csupán annyi, hogy nem minden nap lesz új :) Köszönöm a kitartó támogatásotokat, és kedves hozzászólásokat, mert ti mindig emlékeztettek arra, hogy ezt kell csinálnom. Mindegy hogy a saját történetem írása, vagy fordítás, a lényeg, hogy alkossak valamit, amit aztán megoszthatok veletek. :) 


Tom arra ébredt, hogy Bill közelebb bújt hozzá. Megfordult álmában, motyogott valami érthetetlent az orra alatt, mielőtt újra mozdulatlan lett. Egész éjszaka vele maradt, és már tudta, hogy igaza volt: Bill egyszerűen gyönyörű reggel. Lemosta a sminkjét, mielőtt lefeküdtek aludni, így csak egy halvány vonal maradt a szemei körül. A párna összekócolta a haját, és úgy gondolta, hogy ez a kuszaság még jobban áll neki, mint a tökéletesen fésült frizura. Az arcát már itt-ott árnyékolta az éjszaka alatt kinőtt borosta, és amikor Tom lágyan végighúzta az ujját Bill állán, érezte az apró szálakat.

2017. augusztus 26., szombat

Escort - 13. fejezet

Sziasztok! Itt is a szombati adag, és köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket. Most is sok szeretettel várom őket. Jó olvasást :) 


– Várj! – mondta Bill, és elhúzódott Tomtól, amennyire csak az ölelő karok engedték.
– Mi? Miért? – kérdezte a fiú csodálkozva. Meglepődött, amikor Bill megállította, és valójában még azt sem fogta fel, hogy egyáltalán hagyta, hogy megcsókolja.
– Nos, kezdetnek azért, mert az emberek bámulnak minket – felelte Bill, és körbetekintett az utcán.
– Na és?
– Na és, na és… – mondta Bill sután, aztán egy lépést hátrált, és szúrós szemmel nézett a fiúra. – És másodszor… mi a helyzet azzal a lánnyal, hm? – kérdezte a mellkasa előtt összefont karokkal, és mindent megtett, hogy a lehető legmérgesebbnek tűnjön. Ez könnyebben ment, mint gondolta.

2017. augusztus 25., péntek

Escort - 12. fejezet

Sziasztok! Ma este hoztam egy új részt, és a hétvége folyamán még érkezni fog kettő, tehát minden napra jut egy vasárnapig ;) Mondhatjuk úgy is, Escort hétvégét tartunk :D Nem is dumálok többet, csak jó olvasást kívánok nektek, és kérlek, a visszajelzésről se feledkezzetek el. Holnap este újra találkozunk a következő résznél ;)


– Még mindig nem tudom elhinni, hogy a lányok elvittek ebédelni, amikor hazajöttél, és nekem még csak nem is szóltak – mondta Jarret, és rátámaszkodott a pultra, ahol a kávéjaikat várták. – Én is szívesen kimozdulok néha. Összeülhetett volna az egész társaság.
Bill lassan bólintott:
– Ja, ezt már mondtad, amikor felhívtál. És akkor is, amikor ideértünk.
– Csak azért, mert úgy gondolom, ez nagyon nem tisztességes.

2017. augusztus 21., hétfő

Escort - 11. fejezet

Sziasztok! Többen vártátok már Tomot, úgyhogy szerintem szeretni fogjátok ezt a részt ;) Még csak egy kis bemelegítés a következő részekre, de legalább már ő is itt van. Sok szeretettel várom a hozzászólásokat, filozófálgatást, ötletelést, mindent. Szép hetet nektek! :)


Bill szája forrón tapadt az övére, és mindenhol égett a bőre, ahol egymáshoz értek. Éhes, nyílt ajkakkal csókolta, és szinte felfalta Tomot. Aztán egy kicsit lassított, és lágy puszit adott a mellkasára, mielőtt felnézett rá az elképesztően gyönyörű, sötét szemeivel, amelyek körül most nem viselt sminket. 
– Szükségem van rád – suttogta Bill, és elhelyezkedett Tom combjain. Ismét megcsókolta a fiút, és hagyta, hogy az ajkaik újra és újra találkozzanak. Tom képtelen volt elszakadni tőle, és amikor egy enyhe nyomást érzett az ölén, ő is megemelkedett, hogy a csípőjük minden mozdulatnál még szorosabban egymásnak feszüljön. Annak ellenére, hogy szinte felemésztette a kéj, még többet akart. Mindenre szüksége volt, amit csak a fiú adhatott neki.

2017. augusztus 18., péntek

Escort - 10. fejezet

Sziasztok! Nagyon hálás vagyok azért, hogy az előző részhez rövid időn belül 7 komment is érkezett. Imádlak Tieteket <3 Most, a hétvégén próbálok még egy részt hozni, hogy egy kicsit meghálálhassam, amiért ilyen lelkesek vagytok. Puszi, és jó olvasást nektek! :)


Bill az ötödik gyertyát is meggyújtotta. Két tükör közé tette le őket, hogy úgy tűnjön, mintha sokkal több lenne belőlük. Hiába szeretett volna legalább ötvenet felhasználni, csak ennyit vihetett be, mert a szálloda nem engedélyezte a füstérzékelők és a gyúlékonyság miatt. A visszatükröződésnek hála úgy látszott, mintha ezernyi apró fénypont világítana a szobában. A dohányzóasztalon szétterítette a szokásos magazinokat, könyveket, és kinyitotta őket egy tetszőleges oldalon. Volt ott még egy üveg buborékos szőlőlé – ez hasonlított a legjobban az alkoholra, amit egyébként nem fogyaszthatott munka közben – és két hosszúnyakú borospohár, amit a szobaszervízzel hozatott fel, miután megérkezett.

2017. augusztus 14., hétfő

Escort - 9. fejezet

Sziasztok! Már tegnap akartam hozni ezt a részt, de mivel hétvégén hazautaztunk, ezért teljesen kiszámíthatatlan minden. De most végre itt vagyok, és meghoztam az Escort folytatását :) Új érdekességek, és hamarosan Tomnak is nagyobb szerepe lesz ;) Írjátok meg, hogy tetszett! Puszi!


Bill meglepődött, amikor arra ébredt, hogy ágynemű és valaki más végtagjai gubancolódtak össze a sajátjaival. Pillanatnyilag elképzelése sem volt arról, hogy került az ágyba, de amikor kicsit megmozdult, legalább abban megbizonyosodott, hogy a nadrágja rajta van. Ebből már sejtette, hogy nem kell aggódnia, és amikor lenézett a mellkasán szétterülő vörös fürtökre, minden eszébe jutott.
Éppen végzett azzal, hogy Angelát befektesse a takaró alá, aztán lehajolt hozzá, és egy puszit nyomott a homlokára. Ki akart menni a nappaliba, hogy ledobja magát a kanapéra, de akkor a lány a nyakába csimpaszkodva lehúzta maga mellé, dünnyögött valamit arról, hogy jó párna lesz, és kényelmesen elhelyezkedett a fiún. Bill úgy tervezte, hogy amikor Angela elalszik, ő majd óvatosan felkel mellőle, de a hosszú repülőút, néhány tequila sunrise, és a kellemes meleg, ami egy hozzá simuló ember testéből áramlott, percek alatt álomba ringatta.

2017. augusztus 9., szerda

Escort - 8. fejezet

Sziasztok! Itt is az Escort folytatása. Azért ezt hoztam megint, mert nem akarom a végtelenségig húzni, hiszen a részek sem túl hosszúak, és szerintem sokan várjátok már, mi lesz Billel és Tommal. :) A JEHT epilógusa is hamarosan érkezik, és akkor majd azt is elárulom, az új sztorim első része mikor kerül fel :) Puszilok mindenkit, és szeretettel várom a hozzászólásokat!


Bill kinyújtózott az ágyán, és hagyta, hogy a légkondi jeges, hideg szellője végigsöpörjön a bőrén, ezzel libabőrt kiváltva az egész testén. Éppen előtte csókolta meg búcsúzóul a legutóbbi partnerét, mielőtt útnak eresztette, és most újra egyedül feküdt a szobában. Az elmúlt hétről gondolkozott, és közben a plafont bámulta. Fáradtnak érezte magát. Érdekes volt olyan emberekkel lefeküdni, akiket ő maga választott ki. Felüdítő élmény kiszakadni a megszokásból, de ez nem volt elég ahhoz, hogy jól érezze magát. Minden nap kiment, keresett valakit, aki tetszett neki, akit érdekesnek talált, és nemsokára eljutottak a saját, vagy az idegen ágyába. Néha gyors lendülettel, tele szenvedéllyel, és aztán ment mindenki a saját dolgára. Máskor lassan közelítve egymáshoz, elhúzva az időt egészen addig, míg úgy nem érezték, kétségbeesetten szükségük van egymásra. És még akkor is, amikor mindennek vége lett, semmi mást nem hagyott maga után, csupán ürességet. Bill már tudta, hogy ez az érzés egyszer ki fogja őt nyírni.

2017. augusztus 6., vasárnap

Escort - 7. fejezet

Sziasztok! Remélem, jól telt a hétvégétek ebben a nagy melegben :) Meghoztam az új Escort részt, és csak annyit fűzök hozzá, hogy... türelem :D Várom a véleményeket, és mindenféle hozzászólást, akármit, mert mindig kíváncsi vagyok, mit gondoltak. Az előbb válaszoltam az előző kommentekre is (ez alkalommal igyekszem majd gyorsabban) Puszik!


Bill épphogy kilépett a repülőtér váróterméből, azonnal letaglózta a forró, nedves levegő. Akkora volt a pára, hogy alig tett meg néhány lépést a légkondis helyiségen kívül, máris apró izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán és mindenhol ragacsosnak érezte magát. Kizárt, hogy a sminkje megmaradt volna ebben az időjárásban, ahogy az is, hogy a haja tökéletesen nézzen ki, de most egyáltalán nem bánta. Alig várta, hogy egy kis időre ne az a Bill legyen, hanem csupán egy, a húszas éveiben járó fiú, aki a tengerparton mászkál.
Talán még egy kicsit le is barnul közben.

2017. augusztus 2., szerda

Escort - 6. fejezet

Sziasztok! Escort, hatodik rész, és szerencsére még messze a vége :) Ismét egy érdekes fejezet, kíváncsi vagyok, mit gondoltok Billről. Köszönöm az előző részekhez érkezett kommenteket. Nagyon jó érzés olvasni őket, mert hiába nem én írom, azért a fordítás az enyém, ráadásul imádom a sztorit, és jó veletek kibeszélni :) Kérlek, most se hagyjatok cserben. Puszi! :)


Még sötét volt, amikor Bill felébredt. Kellemesen érezte magát, ahogy teljesen Tom forró testéhez simult, de ez a jó érzés csupán egy pillanatig tartott. Amikor az agya eléggé felébredt ahhoz, hogy tudja, mi folyik itt, azonnal pánikolni kezdett. Kipattant az ágyból, és próbálta magára kapkodni a ruháit olyan gyorsan és csöndesen, ahogy csak lehet. Tom álmában dörmögött, de szerencsére egyáltalán nem ébredt fel. Pár perccel később Bill már a lépcsőn rohant lefelé, mintha üldöznék, hogy minél hamarabb elhagyja a klubot. A taxival szerencséje volt, és egy kicsivel több borravalót adott a sofőrnek, mert pont arra járt, amikor szüksége volt rá. Ahogy hazaért, első útja a fürdőbe vezetett, hogy vegyen egy hosszú, forró zuhanyt, és igyekezett minden olyan nyomot eltüntetni magáról, ami arra emlékeztette, mennyire hülye és meggondolatlan volt. Lehetett volna annyi esze, hogy távol tartsa magát egy klienstől, még akkor is, ha Tom már csak egy régi ügyfele. Még az ügynökséggel kötött szerződésében is volt olyan pont, ami kitért erre, és amely felett egy hatalmas NE TEDD felirat villogott.

2017. július 28., péntek

Escort - 5. fejezet

Sziasztok! Új rész, jó hosszú így, a hétvége előtt :) Várom a hozzászólásokat, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek. Az utolsó mondattól csak nekem szorult össze a torkom??? 


Bill csillogó szürke szemhéjpúdert kent fel, sötétített egy kicsit a a szemzugnál, majd a pilláit is kifestette. Aznap éjszaka nem dolgozott, ami nem volt túl ritka, viszont ez volt az első olyan este a hónapban, amikor egyezett a beosztása a kis baráti körével, tehát össze tudtak futni. Általában legalább az egyiküknek dolga volt, esetleg más programot terveztek be, tehát csak elnapolták a találkozót, és abban reménykedtek, hogy a következő héten majd összejön. Ilyenkor Bill az egész napot a lakásban töltötte, a ruháit rendezgette, vagy leült megnézni egy filmet, mint általában, mikor szabadnapja volt.

2017. július 26., szerda

Játsszuk el, hogy tetszel! - 18. Tulipán kisasszony

Sziasztok! Itt is vagyok a JEHT folytatásával :) Szerettem ezt a részt írni, de ugyanakkor egy kicsit szomorú is vagyok, hiszen ezután már csak az epilógus van hátra. De utána - szokásomhoz híven -,érkezik a legújabb Larrys sztorim :) The unforgiving, azaz A könyörtelen lesz a címe. Hamarosan hozom a hozzá készített videómat is, amiből több minden kiderül majd a történetről ;)
Addig is jó olvasást kívánok ehhez, és imádlak titeket, amiért eddig kitartottatok mellettem <3
(Az Escort folytatását megpróbálom péntekre hozni :))
********************************************

– Hm, ezt minden reggel el tudnám képzelni – nyögött fel Louis, amikor megízlelte az almás-fahéjas palacsintát. Csukott szemekkel, átszellemült arccal rágta a falatot. Amikor újra Harryre nézett, érezte, hogy nyakig elpirul az átható pillantás alatt.
– A ma reggelt én is szívesen megismételném minden egyes nap – mondta Harry jelentőségteljesen, és még a szemöldökét is megemelgette, hogy Lou pontosan tudja, mire gondol.

2017. július 23., vasárnap

Escort - 4. fejezet

Sziasztok! A hétvége eléggé pörgősre sikeredett, még nem tudtam elkészülni a JEHT következő részével, de úgy gondoltam, megleplek titeket egy új Escort fejezettel. Rövid rész, de nagyon fontos.
Szeretném Szabina barátnőmnek megköszönni, hogy mindig szakít időt arra, hogy segítsen nekem a fordítás javításában. Puszillak innen is :) 



– Biztos benne? – kérdezte Tom, miközben a telefont a fülénél tartva dobolt az asztalon a tollával.
– Teljesen, uram. Bill a következő hat hónapra be van táblázva, és a munkavállalóinknak maximum fél évre előre foglalunk időpontokat – mondta a nő a vonal túloldalán bocsánatkérően. Tom hallotta, hogy a billentyűzetet nyomkodja, ami kétséget sem hagyott afelől, hogy a számítógép előtt ül. – Beírhatom önt a várólistára, ha esetleg valaki törölné a foglalást? Vagy van itt egy másik fiatal fiú is, aki talán elnyerné a tetszését. 24.-ére van egy szabad időpont.
Tom felsóhajtott.
– Nem, köszönöm. Talán a következő hónapban újra próbálkozom.
– Sajnálom, hogy nem tudtunk ma segíteni, uram.
– Igen, biztos vagyok benne – mondta Tom, majd kinyomta a telefont, és ledobta a pultra.

2017. július 20., csütörtök

Escort - 3. fejezet

Sziasztok! Facebookon létrehoztam egy csoportot, amelyben tudunk beszélgetni a történetekről, néha részleteket osztok meg, vagy éppen videókat, képeket. Ha szeretnétek csatlakozni, a következő linken keresztül megtehetitek: HDawn stories 
Mindenkit szeretettel várok! :)
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, nagyon örülök, hogy tetszett nektek a fordítás. És most itt is vagyok a 3. résszel, ami jóval hosszabb és hm...édesebb(?) :) Kellemes kikapcsolódást kívánok, és kérlek, ne feledkezzetek meg a visszajelzésekről sem! :)


Bill végighúzta a borotvát a nyakáig. Azon fáradozott, hogy eltüntesse azt a kis borostát, amely a nap folyamán kinőtt. Megnézte magát a tükörben – ami még mindig párás volt a zuhanyozás óta -, és a hüvelykujjával megbizonyosodott arról, hogy egyetlen foltot sem hagyott ki az egyenetlen területeken. Elégedetten biccentett, aztán törölközőt csavart a dereka köré. Felkapta a hajsprayt, mellyel simává és egyenessé varázsolhatta a frizuráját, de ezzel majd csak azután foglalkozik, ha már felöltözött. Nem volt értelme előre megcsinálni, hogy majd aztán később összekócolja az egészet.

2017. július 16., vasárnap

Escort - 2. fejezet

Sziasztok! Megérkeztem az Escort második részével. Életem első fordítása fog most debütálni, remélem, ti is annyira szeretitek majd, mint én :) Izgatottan várok minden hozzászólást, és jó olvasást kívánok.
Sophie Anne oldalán találhatjátok meg az első részt. Még egyszer belinkelem ide, és ezúton meg is köszönöm neki, hogy hozzájárult ahhoz, hogy publikálhassam a történet további fordítását.
Az eredeti történet angol nyelven pedig itt található: Escort by Gaja


Tervben van, hogy még hét közben hozom a folytatást, és ha sok visszajelzést kapok, ígérem, sietni fogok vele ;)



Bill hanyagul átlapozta a divatmagazint, amit vásárolt. Olyan modellt keresett, aki a tökéletes keveréke a törékenységnek és szépségnek, de egyben olyan ruhát visel, ami nem kínos vagy szörnyű. Az előző év elég béna volt, már ami a divattervezést illeti – és amennyire ő tudta -, de most nem is magának nézelődött. A magazint nyitva hagyta egy random vöröshajúnál, akit édessé tettek a szeplői, majd odasétált az ágyhoz, és a nadrágját lecsúsztatta a bokájáig.

2017. július 10., hétfő

Játsszuk el, hogy tetszel! - 17. Kis kíváncsi

Sziasztok! Ééés, itt a várva-várt rész, remélem, szeretni fogjátok ;) Erről most nem is mondanék többet, viszont lenne egy kérdésem és kérésem felétek: 
A hétvégén elkezdtem lefordítani egy slash sztorit (fiúxfiú, viszont nem Larry) amit hamarosan szeretnék itt is közzétenni. Mivel az első részét Sophie Anne már lefordította, ezért máris kaphattok egy kis betekintést, miről van szó:

Vannak itt olyanok, akiket ez érdekelne? A fordításában rengeteg munka van, pont azért, mert egy angolul zseniálisan megírt sztoriról beszélünk, de én imádom csinálni, minden percet és energiát megér. Ha az első rész felkeltette a figyelmeteket, kérlek, jelezzétek kommentben. (remélem, vagyunk még egy páran, aki oda-vissza van a perverz, szókimondó, édes történetekért :))
Úgy terveztem, hogy nagyjából hetente lenne abból, és a Larrys sztorimból is egy-egy rész. Tehát heti KÉT új bejegyzést tervezek. Mit gondoltok?
*****************************************


Louis egy pillanatra megállt a mozdulatban, de hamar túltette magát a tényen, hogy Harry mindenről tud. Amikor a fürdőben összeakadt a pillantásuk, nyilvánvaló volt, hogy Harry rájött: nem egy kék műanyag-kacsát rejteget a habok alatt, amitől már gyermekkora óta képtelen megválni. Louis pirult még néhány másodpercig, aztán felhúzta az alsóját, és olyan határozottan fordult meg, hogy egy pillanatra párját is ledöbbentette.

2017. július 6., csütörtök

Vakvágány

Sziasztok! 

Most kivételesen nem új részt hoztam - az is jön 1-2 napon belül -, hanem azért írom ezt a bejegyzést, mert rengetegen érdeklődtetek a Vakvágány után. A történet egy rövid részlete megtalálható Becca Prior – A tanítvány 3. részének végén, és nagyon sokan visszajeleztetek arról, hogy mennyire tetszett, és alig várjátok, hogy az egészet olvashassátok nyomtatott formátumban. Elképesztően hálás vagyok az érdeklődés miatt, és igyekszem viszonozni azzal, hogy végül tényleg egy minőségi, felejthetetlen olvasnivalót adjak a kezeitekbe. 

Gondolom, furcsálljátok, hogy ennyi idő alatt még nem jelent meg a sztori, és úgy érzem, tartozok némi magyarázattal. 

Sajnos az év eleje számomra nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Történt az életemben egy nagy törés, amit még most is próbálok kiheverni. Sokáig hozzá sem nyúltam a Vakvágányhoz (mondván: minek, ha a számomra egyik legfontosabb ember már nem olvashatja el?). A blogot is szüneteltettem, de később rájöttem, hogy az írás mindig ott volt, ha el akartam menekülni valahová, ahol én befolyásolom a szálakat. Egy biztonságos helyre, ahol végül minden Happy End. A hozzászólásaitok átsegítettek a nehezebb időszakokon, újra és újra erőt adtak, biztosítottak, hogy van értelme folytatnom. Két hónapja, nagy kihagyás után belekezdtem a JEHT soron következő részébe, és a napokban a Vakvágányt is átolvastam, szerkesztgettem, de bizony még sok munkám lesz vele.
Nem ígérgetek arról, hogy mikorra készülök el, de tudnotok kell, hogy nem szeretem a befejezetlen történeteket - ahogy a gyorsan összecsapottakat sem -, úgyhogy én azon leszek, hogy mielőbb olvashassátok.

Még egyszer köszönöm a rendületlen támogatásotokat, nagyon szeretlek Titeket! :) 💜



2017. június 29., csütörtök

Játsszuk el, hogy tetszel! - 16. Nézz a tükörbe!

Sziasztok! Meghoztam az új, extra hosszúságú részt. Itt aztán minden fog történni, remélem, szeretni fogjátok :) A végéért pedig ne utáljatok nagyon, ha tudom, hogy várjátok, sietni fogok a következő résszel ;) 

Drága olvasóm, hűséges kommentelőm, Carmen is elkezdett egy Larrys sztorit, és én máris imádom. Ha elolvassátok az első részt, kérlek, mindenképpen írjatok neki, mert nagyon megérdemli :) (megsúgom, a többi története is nagyon jó, én pár napig mániákusan azokkal keltem, azokkal feküdtem le) 
[A képre kattintva elérhetitek az oldalt!]


Mindketten hullafáradtak voltak, amikor megérkeztek a kis hotelbe, alig két utcányira a kórháztól, ahol Ashlee-t műtötték aznap délután. Út közben folyamatosan tartották a kapcsolatot Emmával, aki bent volt a húgával egészen addig, amíg betolták a műtőbe, majd két órával később visszavitték, de ezúttal az intenzívre. Amikor Harry felhozta a bőröndjét a kocsiból, Lou épp vonalban volt a lánnyal. Szerette volna tudni, éppen miről beszélnek, de Louis hamarosan kinyomta a hívást, és nézte, ahogy Harry hajából patakokban ömlik a víz.

2017. június 20., kedd

Játsszuk el, hogy tetszel! - 15. Lapra vésett múlt

Sziasztok! Ha vártátok a folytatást, most van egy jó hírem: megérkezett ;) Köszönöm a kommentelőknek a rendületlen támogatást, nélkületek nagyon kétségbe lennék esve. Most is ez adott erőt, hogy minél hamarabb elkészüljek a résszel. Jó olvasást kívánok, és imádok mindenkit! :)
*****************************************

Az emberek félnek attól, amiről nem tudnak túl sokat. Félnek a bizonytalanságtól, a kilátástalanságtól, attól, hogy nem tehetik már meg azt, amit szeretnének. Hogy nem láthatják, akik fontosak számukra, nem mondhatják el, amit éreznek irántuk. Az emberek félnek a haláltól. Olykor előfordul, hogy egy levél tűnik az utolsó lehetőségnek arra, hogy kiöntsék a lelküket, amit addig szilárd falak mögé zárva rejtegettek a kíváncsi tekintetek elől. De olyan is előfordul, hogy a halál lehetősége indít meg bennük újfajta gondolatokat. Vagy egyszerűen csak arra vágynak, hogy ne feledkezzenek meg róluk? Vagy hogy végül feloldozzák őket bűneik alól? Egy biztos: ez az a helyzet, amikor nincs értelme hazudni.

2017. június 14., szerda

Játsszuk el, hogy tetszel! - 14. Csak fogd a kezem!

Sziasztok! Bocsánat, hogy megvárakoztattalak benneteket, de az utóbbi két hét elég zsúfolt volt. Nem panaszkodom, mert jól telt, de nem sok időm maradt az írásra. Most viszont itt vagyok a folytatással. Nem mondom, hogy minden egy csapásra megjavul, mert nem így van, de szépen alakulnak a dolgok. A közepe egy icipicit vidámabb, mint az előző rész volt ;) Köszönöm a 86 feliratkozót, már tényleg nem sok van a százig :) És szeretettel várom a kommenteket is, nagyon sokat jelent, ha érzem, hogy támogattok. Jó olvasást! 
********************************

Az időjárás pont olyan volt, mint ami először az ember eszébe jut, ha valaki megemlíti az őszt. A szél fújt, és a napsütést szinte óránként váltogatta a szemerkélő eső. Louis megállt tankolni egy kútnál, és kávét is vett, amikor bement fizetni. A dzsekije kapucniját a fejére hajtotta, és a forró italt az ujjai között szorongatva sprintelt vissza a kocsihoz. Amikor a pohártartóba tette a papírpoharat, vizes kezeit a farmerjébe törölte, majd beindította a motort, és feltekerte a fűtést. Dermesztő volt ez a bőr alá kúszó, nedves hideg. Szerencsére már csak fél órára volt az úti céltól. A benzinkútról kihajtva hamarosan besorolt az autópálya délutáni forgalmába, és az ablaktörlőt is gyorsabbra kellett állítania, mert az eső igencsak rákezdett.

2017. május 30., kedd

Játsszuk el, hogy tetszel! - 13. Virág a sziklák között

Sziasztok! Új rész, amiért talán nem fogtok szeretni, de úgy gondolom, ettől függetlenül a sajátos módján azért aranyos lett :) Az előolvasók között mindenesetre alaposan megoszlanak a vélemények, kissé elbizonytalanodtam, de végül majdnem az eredeti formájában maradt. Izgulok nagyon, hogy Ti mit fogtok majd szólni, és hogy átjön-e, aminek át kellene. A kommenteket nagyon köszönöm, úgyhogy ha ti elolvastatok, engem is dobjatok meg egy kis olvasnivalóval, kérlek :) További szép hetet!
****************************************************

Másnap Harry lehajtott fejjel, bűnbánóan téblábolt a konyhában. Hamarabb kelt, hogy csinálhasson friss avokádókrémes pirítóst, Honey kedvencét. Amikor Louis megjelent a konyhában, és odalépett hozzá, hogy átölelje, teljesen ledermedt.
– Azt hittem, haragszol rám – vallotta be, amikor Lou az orrával simogatta a nyakát, aztán pedig megpuszilta a finom bőrt.
– Miért haragudnék? – kérdezte Louis. Mutatóujját a már kikevert krémbe nyomta, felvett egy keveset, és hümmögve tüntette el a szájában. – Már napok óta látom rajtad, hogy mennyire fáradt vagy. Nem lepett meg, hogy kidőltél. Ez finom, de kéne bele egy kis só – intett a tál felé.
– Felébreszthettél volna, hogy legalább az ágyunkban aludjak – jegyezte meg Harry, és közben már keverte is a sót a krémbe.
– Ő a lányod – válaszolta Louis felháborodva. – Eszembe sem jutott volna elhívni mellőle. Szükségetek van egymásra.
– Tegnap este ígértem dolgokat, amik… – kezdte Harry, de Louis azonnal a puha ajkak elé tapasztotta az ujjait.

2017. május 19., péntek

Játsszuk el, hogy tetszel! - 12. Szivárványszínű valóság

Sziasztok! Az előző részhez sajnos nem jött túl sok komment, de a rendíthetetlen támogatóimnak köszönök mindent :) <3 Meghoztam a folytatást, és most is nagyon örülnék a hozzászólásoknak. Szép hétvégét, jó olvasást kívánok! :)
****************************************

– Gyerünk, hercegnő, ma velem jössz – hajolt le Harry a kislányához hajgumival a kezében, és próbálta összefogni a hosszú, puha fürtöket egy aránylag esztétikus lófarokba. – Válaszd ki, hogy melyik színeződet hozod!
Louis is belépett a szobába, mert segíteni akart a reggeli készülődésben.
– A lovacskás vagy a törpés legyen? – kérdezte Honey-tól, a kezében tartva a kis füzeteket, amelyek már eléggé megviseltek voltak a folytonos lapozgatástól.
– A lovacskás – felelte a kicsi, és amíg a hajával foglalkoztak, ő is az egyik babáját fésülte. – Anya mikor jön vissza?
Harry azonnal összenézett Lou-val, és kellett néhány másodperc, amíg rájött, hogy Honey úgy tudja, Emma az anyukája.
– Kéthetente meg fog látogatni – ígérte neki Harry, és elégedetten fejezte be a kicsi frizuráját.
– Az sok idő? – fordult Honey Louis felé.
– Nem picim, nem olyan sok idő – ült le mellé Louis az ágyra. – Egy hét az hét nap, vagyis hétszer fogsz azalatt fürdeni a dinnye illatú habfürdővel, amit annyira szeretsz. Aztán még egyszer ugyanannyi, és már itt is lesz Emma – felelte, és közben a kislány ujjain mutatta, mennyi is az annyi.
– De addig hétszer kell fogat mosnom? – húzta el a száját Honey, mert hiába szeretett fürdeni, a fogmosást szívből utálta.

2017. május 8., hétfő

Játsszuk el, hogy tetszel! - 11. Valami, ami csak a Tiéd

Sziasztok! Ezzel a résszel szeretnék nektek szép hetet kívánni! :) Remélem, tetszeni fog, én nagyon várom a visszajelzéseket! Az előző részhez érkezett kommentekre este fogok válaszolni. 
*************************************

Zuhogott az eső, amikor péntek este kiszálltak a taxiból. Harry a fejük felé emelte a dzsekijét, és már előre sajnálta, hogy tönkre fog menni a műve, ugyanis indulás előtt majdnem egy órát vett igénybe, míg mindkettejük haját tökéletesen beállította. Louis egy határozott mozdulattal lesimította az arcába hulló cseppeket, de még bőrig ázva is olyan hihetetlenül kívánatos volt, hogy Harrynek azonnal összefutott a nyál a szájában, ha csak egy másodpercre is ránézett. Napbarnított bőre vizesen csillogott, és a fehér pólóval tökéletes kontrasztot alkotott. Harry kissé frusztráltan vette tudomásul, hogy este az összes szempár az ő Tündérkéjére fog szegeződni. Kicsit féltékeny volt, de ugyanakkor büszke is, hogy az övé lehet ez a csoda.
– Mi az? – kérdezte Louis, amikor megálltak a klub bejárata előtt, és Harry teljesen elmerengve bámulta.
– Jól nézel ki. Mi az, hogy jól?! Egyszerűen tökéletesen – húzta féloldalas mosolyra a száját Harry.
– Ezzel az a célod, hogy levegyél a lábamról? – nevetett zavartan Louis.
– Az már megtörtént, de sosem árt némi önbizalmat csepegtetni beléd – vonta meg a vállát Harry, és máris maga elé engedte Lou-t az ajtóban.

2017. május 1., hétfő

Játsszuk el, hogy tetszel! - 10. Édes suttogások, forró csókok

Sziasztok! Hűha, de régen volt már JEHT, remélem, nem felejtettétek el teljesen ezt a történetet :) A részben forró jelenetek várhatók, remélem, tetszeni fog nektek :) Köszönöm a szilveszteri sztorihoz érkezett kommenteket, ha minden igaz, az összesre válaszoltam. Kérlek titeket, most se hagyjatok cserben, cserébe a héten érkezik a folytatás ;) Szép napot, jó olvasást mindenkinek!
*********************************************

Louis meztelen bőrét simogatni a legédesebb elfoglaltság volt, amit Harry el tudott képzelni. Akár órákig cirógatta volna a fiút, ha Lou nem markol a félig kemény farkára, mintha megunta volna a kényeztetést, és tudatni akarná vele, hogy felkészült a továbblépésre. Harry először felszisszent, aztán lenézett kettejük közé, és figyelte, ahogy a formás ujjak körülölelik, még jobban átforrósítják a péniszét, és újra megállapította magában, hogy Lou kezei csodákra képesek. Hagyta, hogy a másik kibontakozzon, de kicsit lejjebb csúszott, hogy a fogai közé szívja Louis egyik mellbimbóját, aztán addig harapdálja és nyalja, míg Tündérke hangosan felnyög. Később az egyik karját csúsztatta lejjebb, hogy viszonozza a kézimunkát. Újra le kellett néznie, Louis alsója alá. Amikor meglátta Lou teljesen szőrtelen ágyékát, a farka hatalmasat rándult a fiú kezében.
– Lou… – lehelte halkan, és nem tudta elszakítani onnan a tekintetét.

2017. április 23., vasárnap

Fuck harder, love deeper 4.

Sziasztok! El sem tudom mondani, mennyire örülök a 83 feliratkozónak, és az előző részhez érkezett kommenteknek :) Itt vagyok újra, próbálok minél jobb történeteket hozni, és ez nem is tűnik annyira nehéznek, ha ennyien támogattok. Köszönöm!!! 
Habár ennek a sztorinak ezzel a résszel a végére értünk, jövőhéten hozom a Játsszuk el, hogy tetszel! folytatását. Olyan régen volt, talán már nem is nagyon emlékeztek rá... És az új feliratkozók lehet, hogy nem olvasták még, ezért belinkelem a részeket összegyűjtve:
http://hdawnstories.blogspot.lu/p/jatsszuk-el-hogy-tetszel.html

 Íme egy kis részlet a 10. fejezetből:

"– Mit… mit kell tennem? – dünnyögte akadozó hangon Lou. Harry felnézett rá, és szeretetteljesen elmosolyodott.
– Amit szeretnél – válaszolta neki, és játékosan megnyalta az egyik kis csúcsot. Újra belenézett a kék szempárba, és látta, hogy Louis még mindig kétségbe van esve. Egy halk sóhaj után feljebb csúszott, hogy az arcuk egy szintben legyen, megpuszilta Lou orrát, homlokát a másikéhoz támasztotta. – Mesélj. Mi a baj? - kérdezte halkan és bizalmasan."

Igen, a szereplőink között alaposan felforrósodik a levegő (remélem, még nem unjátok a felnőtt tartalmat), aztán hamarosan érkezik a kis Honey, és ezzel számos bonyodalom is. Ha kíváncsiak vagytok rá, mindenképpen hagyjatok visszajelzést :)
****************************************

H. 00:09
Az egész hihetetlen volt. Érezni magamban, ahogy szüntelenül lüktet, miközben olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy ennél közelebb már nem is lehetne, hallani, ahogy halkan a nevemet ismételgeti, mintha imádná kimondani, és ahogy a testéből áradó forróság átmelegít… Felszisszentem, amikor kihúzódott, mire ő bűntudatosan nézett rám, pedig nem az volt a baj, amire gondolt. Egyszerűen csak nem akartam, hogy véget érjen ez az egész. Nem akartam, hogy abbahagyja az ölelést mert én… én nem akartam fázni. Lenézett rám, beharapta az ajkát. Akkor nagyon szerettem volna olvasni a gondolataibani. Ő is érzi ezt? Mintha a köztünk lévő régi, baráti kötelék elszakadt volna, hogy aztán megerősödve és átalakulva épüljön újra. De még nagyon nem volt készen… Bármelyik pillanatban lerombolhatjuk véletlenül. Louis haja kócosan meredezett össze-vissza – abba bele sem gondoltam, az enyém hogy nézhetett ki –, de neki nagyon jól állt. A szája kipirosodott, kék szemei csillogtak, és a felkarja tele volt karmolásokkal. Te jó ég… milyen lehet a háta?

2017. április 20., csütörtök

Fuck harder, love deeper 3.

Sziasztok! Már 78-an feliratkoztatok a blogomra, el sem hiszem :) Innentől a 100 a cél! :D 
Lassan, de egyre többen leszünk. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, már mindre válaszoltam. Most is alig várom őket, mert kicsit izgatott vagyok, fog-e tetszeni ez a rész. 
*******************************************

H. 22:45
Már régen haza kellett volna mennem. Amint megláttam Lou-t, menekülnöm kellett volna, jó messzire. Ehelyett egy kényelmes kanapén ücsörögtem, újfent, és hallgattam, ahogy Niall próbálta leimádkozni a bugyit Taráról. Louis és Zayn egy távolabbi sarokban beszélgettek, Liam pedig Laurát untatta a szánalmas poénjaival. Szívem szerint toporzékoltam volna, mert velem senki sem foglalkozott, de amikor erre rájöttem, azonnal elszégyelltem magam. Arról nem beszélve, hogy a kocsis incidens óta Lou szóba sem állt velem. De miért is csodálkozom, hiszen eléggé elutasító voltam vele, amikor rákérdezett, hogy jól vagyok-e… A kis mocsok! Mintha nem tudná, mennyire beindultam a kerek fenekétől, ami olyan tökéletesen illeszkedett az ölembe. Ráadásul az elején pimaszul helyezkedett, és dörzsölte magát a farkamhoz, mintha egy kis ribanc lenne. Az egyik pillanatban gyűlöltem, a következőben pedig le akartam fektetni. Újra feléjük néztem, és egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Tudom, hogy Zayn és közte régebben történt egy s más, és ez csak tovább szította a dühömet. Bizalmasan összebújtak, és amikor észrevették, hogy nézem őket, Zayn valamit Lou fülébe súgott, amitől a fiú megborzongott. Laura ezt miért nem veszi észre? Undorítóak! De akkor én mi vagyok? Bele akartam tépni Louis hajába, a nyakát csókolni, de úgy, hogy másnap foltos legyen, és megdugni. Kegyetlenül megdugni, hadd sikítson csak. Te jó ég! Mi a fene történik velem???

2017. április 16., vasárnap

Fuck harder, love deeper 2.

Kellemes Húsvétot mindenkinek! :) Szóval itt a második rész, és bár alig érkezett hozzászólás az elsőhöz, én bízom benne, hogy most egy kicsit több visszajelzést kapok. 

Amit még mindenképpen meg szeretnék említeni, az az, hogy most fejeztem be egy javítást. Egész pontosan Sam Wilberry Just Hold On 59. fejezetét javítottam (és köszönöm a lehetőséget, ugyanis imádtam úgy, mint eddig az összes részt :)). Ha még nem tettétek volna, mindenképpen nézzetek be hozzá, és hagyjatok valami nyomot nála is. 
A történet a valóságot veszi alapul. A saját elképzelése szerint írja meg Harry és Louis egymásra találását a 2010-es évektől kezdve. Ötvözi a megtörtént eseményeket azokkal a háttértörténésekkel, amiket ő talál ki(és valljuk be, elég színes a fantáziája ;)). Íme egy kis ízelítő:
„Egy varázslatos világ… távol a szürke hétköznapoktól, az örökös rohanástól… Egy csodálatos szerelem… Két fiú, akik összetartoznak. Larry Stylinson! Az első érintés… Az első csók… Az első igazi mindenből.”


H. 21:14
Valami varázslat hatása alatt jutottam vissza a kanapéig, és gyorsan le is ültem, mielőtt még elájultam volna. Amikor kifújtam magam, és sikerült vennem néhány mély levegőt, eszembe jutott, hogy miért vagyok ott. Ijedten néztem le a kanapéra, és csak akkor nyugodtam meg, amikor láttam, hogy nem ültem rá Ginára. A lány mellettem foglalt helyet, fejét a tenyerével támasztotta, hosszú haja teljesen eltakarta őt a kíváncsi tekintetek elől. Ösztönösen nyúltam oda, hogy lassan, megnyugtatóan simogassam a hátát.

2017. április 13., csütörtök

Fuck harder, love deeper 1.

És igen, elérkezett a csütörtök, vele pedig egy rövid utazás első állomása. A következő részt vasárnap fogom hozni, összesen négyfelé bontottam a történetet. Remélem, hogy tetszeni fog, mindenképpen írjátok meg, hogy várjátok-e a folytatást. :) Nem nagyon szoktam ajánlást vagy ilyesmit írni, most is rövidre zárom: Hiányzol Anya. Te voltál a leghűségesebb olvasóm. 
*********************************************

1. rész
H. 21:03
Volt már olyan veled, hogy úgy tűnt, látszólag minden rendben, a nap reggel csak miattad kelt fel, mégis úgy érezted, hiányzik valami? Egy kedves tárgy, egy szeretett személy, vagy csupán az, hogy érezz valamit, amikor egy bombázó a nyakadat rágcsálja a szilveszteri buliban? Ginát – igen, pontosan az volt a neve, mint a partidrognak –, délután szedtem fel egy bárban, ahová a haverokkal mentem bemelegíteni az este előtt. Szinte védjegyemmé vált, hogy a partikat lány nélkül kezdem, de mindig van társaságom, amikor eljön az ágybabújás ideje. Szerintem mondanom sem kell, hogy a város legjobb csajaival nem azért fekszem be a paplan alá, hogy aludjak. Sőt, elég ritka, hogy egyáltalán az ágyig eljussunk. Az meg még megdöbbentőbb, ha a saját párnámon terül szét valami hosszú hajzuhatag – persze a sajátomon kívül. Az alkalmi szexeknek nem ott van helye. Inkább a fal mellett, a házibuli kertjében, vagy egy szórakozóhely mosdójában. Most a buli kibaszott közepén ücsörögtem egy kényelmes, ám ódivatú kanapén, és Gina úgy mászott rám, mintha én lennék a lottó főnyeremény. Hosszú, műkörmös ujjai már megtalálták az utat a pólóm alatt a hasamhoz, és ha nem kapom el a kezét, régen eljutott volna délebbre is.
– Szivi, ne itt! – szóltam rá olyan kioktató hangsúllyal, mintha az apja lennék. – Mi lenne, ha hoznék neked egy pohár vizet? – emeltem fel ujjaimmal az állát, és megállapítottam, hogy szegény lány holtsápadt. Annyit vedelt délután óta, hogy félő volt, az ebédje az én nyakamban fog kikötni.
– Harry – nyöszörögte, és hajolt volna a szám felé, ha nem tartom el messzire magamtól.